<< Vissza

Szilágyi Dorottya tanyás naplója

Szabó Lőrinc: Pannón ősz

Ősz van, a régi, a tavalyi ősz

s e furcsa ősz egészen megbüvölt.

Tetszik nekem. Szétnézek, látom a

roppant hervadást, de nem keserít,

és nem bánom, hol végzem utamat.

Nem értem a világot; azt hiszem,

nincs célja; – mért is volna? – és ami

értelmet magam képzelek belé,

sose több, mint maga a létezés.

Ősz van… Szép ősz… A jókedvű rigók

torkából még az augusztus rikoltoz

s itt-ott nagy lepkék villognak: olyan

egy a születés és az elmulás,

mintha csak ruhát cserélne a Föld,

mintha a csere volna csak örök…

Ősz van… Nem az ősz: az benne a fontos,

hogy van!… A szél könnyelmű suttogása

ős legendákra tanítja az erdő

figyelmes bokrait és századok

óta köztünk kisértő szellemek

fájdalmát-örömét mesélgeti…

Ősz van!… Az évek szele csöndesen

hordja a sírokra a feledést…

Párás a fény… Szárazabb zajjal csúsznak

egymáson a tó hullámai… De

fáradhatatlan felhők görgetik

az égen lomha lavináikat…

Ősz van! Szép ősz!… Ősz minden változás:

szent dolog az ősz! – kiáltom, s ime,

sziklasötét barlangja hűvöséből

előbúvik a szakállas szatír

s a napsütötte pannón dombokon,

barátként mellém heveredve, némán

hallgatja az öregedő napok

lombzörgető, fáradt lépéseit.